Egy pultoslány azt állítja, hogy heteken keresztül viszonya volt Csifó Dorinával. Minden megtörtént közöttük - állítja a 24 éves lány, Niki négy hónapja egy buliban ismerkedett meg a színésznővel. Állítása szerint azért döntött úgy, hogy beszámol a történtekről, mert Dorina játszott az érzéseivel és becsapta őt - mondta el a Napi Ásznak a fiatal lány.
Szenvedélyesen indult a kapcsolat
Egy közös ismerős születésnapi buliján ismerte meg Csifó Dorinát - állítja Niki -, de akkor még nem volt jele annak, hogy esetleg vonzódna hozzá. A lány végül átkísérte a buli után egy másik szórakozóhelyre, ahol Dorina barátja dolgozott. A színésznő azonban nem akarta, hogy a kedvese észrevegye, ezért Niki háta mögé bújt. A lány szerint ekkor közeledett felé először, megsimogatta a kezét, és megköszönte, hogy segített neki - írja a lap. Másnap újra összetalálkoztak egy buliban, ahol Dorina a nyakába ugrott, s azt mondta, rá várt egész életében - mondta el a Napi Ásznak Niki. A buli taxival mentek egy ismerősük lakására, s Dorina már az úton megcsókolta! Aznap éjjel már az ágyban kötöttek ki, és ettől kezdve két hétig szinte együtt éltek - mesélte a lapnak a 24 éves lány. Ezek után Dorina elköltözött, visszament a párjához. Niki kereste sokáig, amikor a színésznő újra felbukkant s másfél hétig újra együtt voltak.
Már az esküvőt tervezgetik
Végül szakítottak, mert Csifó Dorina párja - SMS-ben - megkérte a színész-énekesnő kezét. ABarátok közt sorozat egykori sztárjának csomagjait végül Niki segített levinni az autóhoz, ahol Dorinát már várta a kedvese. A csalódott lány aztán egy közös ismerősüktől tudta meg, hogy Dorina lezártnak tekinti kapcsolatukat. A napilap elérte Csifó Dorina sajtóreferensét is, aki ugyan elismerte a történet valós mivoltát, ám, mint mondta: nem szerelem, csupán próbálkozás, kaland volt az eset. Sőt, az énekesnő és barátja között minden rendben. Olyannyira, hogy mára esküvőjüket tervezgetik!
Forrás: kiskegyed.hu